Blog » Blog » Itt a kvantuminternet

Itt a kvantuminternet

Holland kutatók úgy gondolják, hogy sikerült megalkotniuk a kvantuminternet egyik lényeges elemét. Elhatározták, hogy kialakítanak egy rettentően gyors hálózati rendszert, amely lehetővé teszi azt, hogy teljes biztonságban legyenek az adatok. Ez az úgynevezett kvantuminternet. Különlegessége, hogy ez teljesen új utat jelent az információk továbbításában.

A kvantuminternet tehát egy különleges, új generációs hálózat, egy kvantumszámítógépek elméleti használatán alapuló ötlet, mely segítségével egy új típusú hálózat építhető fel. Míg a hagyományos internet bináris jeleken alapul (igen, nem; 0,1), addig a kvantuminternet kvantumjeleket használ.

A kvantumszámítógép

A kvantumszámítógép az adatok feldolgozási módjában tér el a hagyományos számítógéptől, mert úgy nevezett kviteket használ. Ezek olyan információs bitek, melyek értéke három féle lehet. A hagyományos nulla és egy, valamint az ismeretlen.

Ennek a technológiának a kialakulását kvantummechanika inspirálta, és ez ma még inkább csak elméleti jellegű, de megvalósítható a számítógépek világában is.

A jövő közel van

Ennek a hálózatnak a működtetése nem egy egyszerű feladat, mert a műszaki hátteret ehhez nehéz megoldani. A kutatócsoport már eljutott odáig, hogy sikerült kvantumprocesszorokat telepíteni, ami ahhoz szükséges, hogy létre jöjjenek a hálózati csomópontok, és megvalósulhasson az információ átvitele.

Alice, Bob és Charlie

Nevet kapott a három processzor, Alice, Bob és Charlie lett a nevük.

A hollandok azt a nézetet vallják, hogy az információ átvitelének megvalósulása nem egy új keletű dolog, mert ezt a kérdést már korábban megoldották. Az újdonság abban van, hogy másfajta eljárást dolgoztak ki, mint ami az eddigi volt. Álláspontjuk szerint ez egy jó kiindulási alap lehet ahhoz, hogy a valódi kvantuminternet a jövőben megvalósulhasson. Ezzel az új találmánnyal egy új építőkövet hoztak létre, amire a továbbiakban építeni lehet.

Odáig jutottak, hogy sikerült laboratóriumi körülmények között kis kvantumhálózatokat létre hozni.

Forradalom a számítástechnikában

Egy amerikai kutatócsoport ezzel kapcsolatban eljutott arra a szintre, hogy sikeresen teleportáltak, azaz sikerült a részecskék összekapcsolása úgy, hogy a részecskék a tér két különböző és távoli pontján voltak. A hollandok is tudják, hogy az eljárás egyik lényeges eleme ez a kvantum-teleportálás, mert ez lehetőséget biztosít arra, hogy a küldött információk sokkal gyorsabban jussanak el egy adott helyre.

Amennyiben majd sikerül létrehozni a kvantuminternetet, akkor lehetővé válik, hogy az információ valóban egy pillanat alatt eljusson a kívánt helyre. Ez megváltoztatná a hálózatok működését, szó szerint létre jönne a kvantumszámítógépes forradalom.

Ehhez azonban mindenképp arra van szükség, hogy sikerüljön létre hozni azt az alaptechnológiát, ami lehetővé fogja tenni, hogy már a komplikáltabb hálózatokon is működni tudjon. Most úgy tűnik, hogy jó irányban indultak el, mert a teleportálás megvalósulása egy új mérföldkövet jelent.

Tehát az, hogy megvalósult a kvantuminformáció teleportálása két hálózat között úgy, hogy azok nem voltak összekötve egymással, hatalmas előre lépés.